Ki a forrásból eleget ivott, háttal fordul feléje.

Ki a forrásból eleget ivott, háttal fordul feléje.

Tovább »

TISZATÁJ 1947 MÁRCIUS 8

"Igaz és egyenes légyen, aki felveszi pennáját. Minden mellékes tekintetetk elolvadnak annak mellében, akiben feltámad az érdemes és valóságos szerzőnek melege. Aki ezt a kenetet nem érzi magában, az ne nyúljon mosdatlan kézzel ehhez a szent hivatalhoz.

Tovább »

számla kontra számla

100 éve írták  ezt a számlát, itthon, a "nem térképnekünk" tájon. A miénk, szívből igazán. Ajándék elődeinktől.

Úgy olvasom, mint egy mesét. Összeszorul a szívem, nevetek, sírok, ahogy olvasom. Gyerekkoromban is, és felnőtt fejjel is. Mese is , meg nem is.

Az biztos, hogy nem TANmese.
Nem tudom elemezni, és nem is akarom.

Megengedi, hogy elképzeljem a helyszínt a szereplőkkel együtt, az összes kis fiókkal, és sóhajjal. Megengedi -vagy inkább sarkall?-, hogy elgondolkodjak, hogy saját véleményem legyen. Gyerekként tetszett a keresgélés leírása, hiszen átéltem én is, de a természetes "kincskeresés" játéka is kiolvasható, a szükség-diktálta reménykedő kutatás mellett.
Felnőttként már sok mindent ismerek a törénet , a korszak hátteréből, és ez csak megerősíti, gazdagítja az élményt, amit olvasásakor kapok.

Elképzelhető, hogy másnak mást jelent, mint nekem. Mit jelent neked?
---------------

Tovább »

hasonlat

Fázol? olyan vagy, mint
hóval teli bokron az árva madárfütty.

Tovább »

zsákbamacska

Tovább »

csapongás

Tovább »

József Attila - Eszmélet




József Attila

Eszmélet

1

Földtôl eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegôben semmi pára,
a csilló könnyûség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölôdzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az ôrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szôtt a mult szövôszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gôzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esôt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belôled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért ôrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szôke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledôlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedezô szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele
**
éa akit érdekel egy kis "kor-hely-művész-ismeret" itt megtalálja

Tovább »

Öntudat

"Öntudata minden embernek van, de legtöbbször hamis célokra pazarolja. Értékét lerontja az önimádat, személyes fontoskodás és az a hiábavaló kívánság, hogy sorsába a körülmények szerencsés összetalálkozása hozzon hirtelen javulást. Pedig sem a hatalom, sem a jólét, de még a tudás, megértés, bölcsesség sem önkéntes adományai az életnek.

Tovább »

Gracián: Ne versengj másokkal

Minden igény, ha ellenzõi vannak, árt a hitelnek. A vetélytárs rögtön rágalmakat szór rád, hogy kisebbítsen. Csak kevesen harcolnak nemesen; a vetélkedés leleplezi a fogyatkozásokat, amelyeket az elnézés eltakart. Legtöbben nagy tekintélynek örvendenek, míg nincs vetélytársuk. A verseny láza felébreszti, vagy feltámasztja a holt gyalázatot, kiássa a földbõl a régi és a meg régebbi csúnyaságokat. A vetélkedés a másik fél gyöngéinek dobraverésével kezdõdik, és azt rángatja elõ amit tud és nem amit szabad. S noha olykor, sõt legtöbbször a személyeskedés nem hasznos fegyver, az ellenfél megszerzi magának a bosszú alantas kielégülését, és úgy folytatja, hogy dicstelen dolgokról veri le a feledés porát. A jóindulat mindig békés, és a jó hír mindig jóindulatú. Életbölcsességek kézikönyve 114. töredék

Tovább »

Seneca

Seneca: 27. erkölcsi levél

Tovább »